...bár párom erősen gyanitja, hogy az utolsókat rúgom. Még nem látott igazán betegnek a lelkem. Nincsen semmi komoly bajom, csak egy kis orr és torokmandula gyuszi, reggeli köhögő koncerttel füszerezve. Fogalmam sincs, kitől szedtem össze, sokan betegek a munkahelyen. Szegény Mike, akivel tegnap közvetlenül együtt dolgoztam, majdnem összeborult, borzalmasan nézett ki, de az amerikai munkaltatók jó szokása szerint első három hónapban nem kaphat beteg szabit, igy nem tudott hazamenni. Kapitalizmus van kérem, dolgozni tessék, amig fel nem dobja a talpát!
Na de nem panaszkodom, minden jóban van valami rossz. Ennél a cégnél legalább ha lehúztad az első három hónapot, jár betegszabi, személyes idő, amit órákban is kivehetsz, fizetett szabi, és sok minden más finomság. Ami nagyon ritka errefelé. Ezért is igyekszem kegyeikbe férkőzni, és a munka silánysága ellenére ott maradni. Ha már egyszer beférkőztem, majd mozoghatok felfelé. De világratörő terveimről már irtam, ha jól tudom. Most inkább arról, hogy milyen az új részlegen, ahova átkerültem 3 hete. Hát nem annyira jó, mint az előzőn, de kezdek beleszokni. Folyamatosan munka van, kivéve ha állandóan tönkremennek a gépek, mint tegnap. :) Szóval tegnap jó napom volt. 4 óra melóért 8ra kaptam órabért. Itt endoszkópikus izületi operációkhoz gyártunk ún. shaver bladeket, amikkel mindenféle szöveteket távolitanak el. A neveik és a logóik nagyon tetszenek: barrakúda, Gator (aligátor), nagy fehér (cápa). A gyártás kissé uncsi, 600-700 ugyanazt a mozdulatsort ismételni, de legalább gondolkodni van időm, rendes emberekkel dolgozom és jó zene szól. Szóval akkor mi is a bajom vele? Hát a kedves betanitóm. Egy öntelt, nagydarab, ostoba fekete némber. És nem a feketén van a hangsúly, hanem az ostobán és az öntelten. Teljesen odavan magától, mennyire jó munkás, milyen keményen dolgozik, holott nála kevesebbet aztán nem dolgozik senki sem. Állandóan betanit, igy ácsoroghat és szájat táthat egész nap. Hmmm....én is betanitó leszek, hehe. :) Ha nem kell vele együtt dolgoznom, nem különösebben zavar, ha felvesznek, simán elhúzok mellette. Csak éppen mindenbe beleüti az orrát. A részlegvezetőnk meg annyira töketlen, hogy inkább hagyja, minthogy konfliktusba kelljen keverednie. Gondolhatjátok, hogy ez a szitu nem teremt éppenséggel kellemes légkört. Senki sem szeret ott dolgozni az én müszakomban, ami szomorú. Másik probléma a kedves betanitóval, hogy nem enged előre haladni, új dolgokat megtanulni. Mondván, hogy a rendes (értsd: állandóra felvett) munkásoknak kell mindent megtanulniuk. De ha egyszer sötétségben akarnak tengődni, hát hagy tegyék! Na, tegnap szóvá is tettem finoman egy főfelettesnek (nem a részlegvezetőnek, az mint emlitettem, megkötötte a saját kezét), hogy szeretnék tovább lépni, és nem tudok. Az ilyen náluk jó pont, szeretik a buzgómócsingokat. :) És hátha kivételt tesznek.
Iskola-ügyben is van fejlemény! :) Megtaláltam a jövendőbelimet! Múlt szombaton voltam nyiltnapon, és majd összepisiltem magam a felszereltség és a profizmus láttán! Már csak pénzt kell szerezni hozzá, mert ugye ára is van az ilyen helyeknek, eléggé borsos. Még szerencse, hogy a zöldkártyával jön állami támogatás, és jogosult vagyok ösztöndijra. A webcimük: http://www.academy.edu/ A számcsigépes animáció szakra pályázom. Tudom, tudom, belsőépitész akartam lenni még egy éve, de kedves Adnrew, a Second Avenue Software vezető tervezője bogarat ültetett a fülembe, mikor februárban megnézte mit müvelek rajzolás cimén. Azért sokat jelent, ha egy szakmabeli mondja, hogy tehetségem van valamihez, nem? És különben is, a belsőépitész pálya egyre telitettebb, most mindenki, akinek van egy fikarcnyi esztétikai érzéke, azt tanulja. :(
Oké, kezdem megunni magam, szóval megint csak folyt. köv. :)
