És lám, győz az igazság!

Tegnap elkezdtek betanitani a mikroszkópon. :) Persze, Joyce nem engem akart választani, hanem Christine-t, aki szintén az ügynökségen keresztül dolgozik, és később jött, mint én. Müszak elején mondta Chris, hogy ki akarják küldeni a cellából, hogy tanuljon a mikroszkópon. Kicsit érzékenyen érintett, de nem akadtam ki annyira, mint múlt hétfőn. Vállat vontam, és gratuláltam neki. Ő megkérdezte, engem betanitottak-e már ugyanezen, mondtam, nem. Persze elképedt, mivel tudja, hogy előbb jöttem, és ezt meg is mondta mind az ő betanitójának (aki mellesleg egy csendes, kedves idős hölgy), mind Dave-nek a főfőnek. És persze Dave felülbirálta Joyce döntését, aminek ő egyáltalán nem örült, teljesen el volt hülve. :) Hál Istennek, vannak még igazságos, és rendes emberek! Chris-nek nagyon hálás vagyok, amiért felszólalt az érdekemben, Dave-nek pedig azért, hogy végre kinyilt a szeme, és nem hallgatott Joycera.

Szóval tegnap jó napom volt. :) Kicsit tartok tőle, mi lesz, ha vissza kell mennem egy hét múlva a cellába dolgozni. Kezd elegem lenni ebből a személyes drámából, örvendenék neki, ha Joyce békén hagyna, de tudom, hogy addig nem fog, amig ahogy ő mondja, be nem tör (lám, lám, a hadsereg mentalitás). Arra meg sajna nem fog sor kerülni, mert Marcsit nem olyan fából faragták. Egyetlen megoldás, ha valamelyikünk elmegy onnan, és az a valaki én leszek. Igy vagy úgy, de megtalálom a módját, hogy megint normális emberekkel dolgozhassak. Szoritsatok!

Bocsánat...

...kéréssel tartozom. Tudom, ti nem ostoba, kiakasztó munkatársakról akartok olvasni, de ez borzalmasan felkavart, nem álltam meg. Remélhetőleg hamarosan javul a helyzet, dolgozom rajta. Szóval bocsánat.

Amúgy a hétvégén enyém a lakás, kedvesem hazautazott az éves kosaras Big Blue Madness nevü rendezvényre. Ha partizni van kedvetek, gyertek nyugodtan. :) Ja, hogy én miért nem mentem vele? Hát mert most nem nagyon mulaszthatok munkahelyen, sajnos. Bár a hajnali vezetés után de jól is esne, ha nem kellene menni...

A sötétség netovábbja

Joyce tegnap megkérdezte tőlem, Magyarországon ismerik-e a rágót. Döbbenetemben csak egy igent és egy miértet tudtam kinyögni. Hát azért kérdezte, merthogy Irakban és Afganisztánban nem ismerték. :) Mióta tartozunk mi a Közel-Kelethez? Legutóbbi információm szerint még mindig az EU tagjai vagyunk, és még mindig a Kárpát-medencében leledzünk, közvetlenül Ausztria mellett, Közép-Kelet Európában. Joyce, földrajzi ismeretekből elégtelen! (Egyebekből is, de ez itt most mellékes) De köszönöm a jó poént, azóta is röhögök rajta! :)

A poén mellé illusztráció is jár, ideje lelepleznünk a főgonoszt. Ne tévesszen meg az ártatlan ábrázat!

U.i.: Sikeresen teszteltem a spanyoltanulási módszeremet, megtanultam vagy 7 kifejezést. És akadt egy önkéntes tanárom is, Anna, kolumbiai munkatársam személyében. :) Valahogy mindig a kolumbiaiakhoz és az oroszokhoz húzok. Talán előző életemben drogbáró, vagy maffia vezér voltam...hmmm....

Minden rosszban van valami jó

Erre mindig fizetéskor eszmélek rá. Az anyagias mindenemet mi? Na de nem csak ez a pozitiv amúgy kicsit sem álomi munkámban. Hanem az összes többi munkatársam (értsd, a gonosz sötét némber kivételével). Hihetetlen, hogy a közös utálat tárgya mennyire össze tudja kovácsolni az embereket! Mivel 'tudjukki' nem melenget éppenséggel a keblén, mindenki más extra kedves, és együttérző. Tudom, vigyázzak a számra, mit mondok, mert ki tudja, melyikük titkon spion, és smúzol a némbernek. Hát vigyázok, de azért közben kihasználom amit lehet. Tegnap például Szivitől (igen, igy hivják, és még férfi is), az indiai munkatársamtól tanultam egy-két érdekességet a vallásásról. Ő azon kevesek egyike, akik nyiltan utálják a főgonoszt, nem fél azt szóvá is tenni, és nagyon szórakoztató, mikor egy cellában dolgoznak. Tegnap tapasztalhattam. :) Sajnos főgonosz asszonyság, Joyce, olyannyira el van telve magától, hogy nem fogja fel, Szivi nem viccelődik, hanem halálosan komolyan gondolja, amit mond. Sebaj, mi többiek titkon összekacsintunk, és magunkban jól kiröhögjük.

Na de nem akarok megint róla irni, inkább a pozitivról mesélek. Szivi hindi vallású, és azok közül is a szigorúbb rendhez tartozik. Minden élőlényt tisztelnek, nem pusztithatják el, és ami engem igazán megfogott. az az volt, hogy a nagymamája nem evett se krumplit, se hagymát, se semmilyen növényt, aminek a gyökerét esszük, mert azzal elpusztitja azt. Vásárolniuk sem szabad semmi ilyesmit, mert az olyan, mintha bérgyilkost fogadnál. Jó érzés, hogy vannak olyan emberek, akik ebben komolyan hisznek. :) Beszélgettünk karmáról is, és Szivi kissé elképedt, mikor kiderült, hogy igenis tudom, mi az a karma, és kicsit hiszek a lélekvándorlásban is. Nagyon hasznos információ cserét folytatunk, én mesélek neki Magyarországról, ő mesél nekem Indiáról. Talán tanulok majd tőle egy kis hindit, jó éjszakát kivánni már tudok. :) Subh Ratrie!

Spanyolt is szeretnék tanulni, és tegnap végre kitaláltam, hova is dughatnám a kis papirfecnit a napi szavaimmal úgy, hogy könnyen hozzáférhető legyen. Hát nekem kell hordanom azt a fránya kártyát magamon, és annak a tokja átlátszó! Oda simán be tudok csúsztatni még egy-két papirkát, és ki sem kell vennem, úgy tudom olvasni. Szünetben meg cserélhetek, ha az első oldalt megtanultam. (Köszönet Panninak az ötletért, hogy munka közben tanuljak!) Ma tesztelem az ötletem, majd beszámolok, hogy ment.

Szóval láthatjátok, hogy próbálom pozitivan szemlélni a dolgokat. :) Milyen okos, milyen ügyes, ez a legkissebb tapsifüles'

Szomorú vagyok...

...bizony, bizony. Nagy reményekkel vártam a hétfőt, hogy majd most akkor tanulhatok végre valami újat, átraknak a mikroszkópra, mert megint kaptunk egy új embert. Ehelyett kaptam egy újabb jobbhorgot az élettől. (Nem szép dolog verekedni, Élet, nem mondta anyukád?) Mostanra halállistám első helyét elfoglalő 'kedvenc' betanitóm az egy hete felvett, még gyakorlatilag semmit sem tudó csontvázat részesitette ebben a megtiszteltetésben. (Oké, bocsánat a csontvázért, végülis nem az ő hibája, hogy igy alakultak a dolgok. Mellesleg 18 éves, és van egy 5 hónapos gyereke. Mikor ezt megtudtam, elmúlt a kóros sárgaságom.) Szóval igy indult tegnap a munkadélután. Volt olyan munkatársam, aki átérezve helyzetem, megkérdezte, jól vagyok-e. Persze összeszoritottam a fogam, és igennel feleltem, de befelé tomboltam. Szivem szerint a banya fejébe húztam volna a szemeteskukát, lehetőleg azt, amelyikben a használt alkoholos kendőket tartjuk, had lelje halálát az alkoholgőzben. Kúlönböző középkori kinzómódszerek is átfutottak az agyamon, nem is tudtam, hogy ilyen információ is lapul a sötét mélyben. Igyekeztem mélyeket lélegezni, és kifelé mosolyogni, mintha nem érdekelne az egész. Kedves indiai munkatársam bátran felszólalt érdekemben, mondván, milyen okos, ügyes ez a legkissebb tapsifüles, miért nem őt választottad. Erre a banya (nem is érdemli meg, hogy nevén nevezzem) elkezdte tirádázni, hogy ő csak a cég érdekét tartja szemelőtt, ez nem személyes. Ha nem személyes, akkor miért is jut egyáltalán eszébe, hogy személyes lehetne? Naná, hogy személyes. Előjött a katona-mentalitás, nem türi, ha valaki megkérdőjelezi amit mond, vagy csinált, és én bizony újoncként ezt tettem. Ime ostobaságának újabb rikitó bizonyitéka. A cég érdeke pedig az lenne, hogy az új kislány rendesen begyakorlja, amit elkezdett tanulni, megismerkedjen a termékekkel, ahogy azt mindenki teszi, mikor odakerül, és hogy egy már tapasztaltabb, gyors, jó felfogású ember dolgozzon a mikroszkópon. Még akkor is, ha az az ember (egyelőre) nem a cég közvetlen alkalmazottja. De persze ő ahhoz is sötét, hogy ezt felfogja.

Szóval most kúrálom sérült pici lelkem, bár már múlik a jobbhorog okozta kár, azért még sajog egy kicsit. Igyekszem felülemelkedni a helyzeten, nekem ez csak átmeneti, ő negyvenakárhány éves, és ennél nem jutott feljebb, és soha nem is fog, élvezze, amig lehet. Ha felvesznek, és netán vele egy részlegre kerülök, az ilyen húzásokat nem fogja megúszni szárazon. Egyenlők leszünk, és ki is fogom nyitni a számat. Bánatomban feladtam egy hirdetést, hátha akad angol tanitvány, akkor legalább megint értelmes, gondolkodó embernek érezhetem magam. Tanulgatom a florida kresszt is, kell itteni jogsi most, hogy megvan a zöldkártya. Megyek ma is úszni (minden reggel mostanában), a jakuzzi és a medence hüvös, kék vize majd kismitja a méreg-ráncaimat. Vagy majd segit a nutellás alma. Remélem...

Én megmondtam...

..., hogy nem vagyok valami rendszeres blogiró. :) Szóval ne tessék nekem panaszkodni. Na jó, azért jólesik, hogy nógattok, anélkül lehet, még ennyit sem irnék.

Leginkabb munkahelyi hireim vannak. Kedves Mike barátunk egy hete fogta magat, és elment vécére. Gondolhatjátok, mi ebben a pláne, mindenki jár oda, még a király is gyalog. Igen ám, csak ő elfelejtett visszajönni. Vagyis a mosdó helyett a személyzetire tévedt, és felmondott. Csak úgy, 20 perc munka után. Kicsi Marcsi persze azonnal meglátta ebben a lehetőséget, gondolta, na akkor majd most engem meg felvesznek. Egy frászt! :( Várólista van, lehet, még jó sokáig kell húzzam az igát, miközben az ügynökség zsebébe teszem a fizum egy jó részét. Persze mindez nem deritett túl jó kedvre. Most hetfőn megkaptuk a csontsovány utánpótlást. Na jó, egy kicsit irigykedem, mert én soha nem voltam éppenséggel cérnaszál, de azért ez már az anorexia határát súrolja. Szegényke alacsonyabb (vagy csak görnyedtebb?), mint én, és ha az anyukája lennék, komolyan aggódnék, hogy elfújja egy erősebb széllökés. Egyetlen reményem, hogy nem nagyon szereti a munkát, láthatóan fárasztja (ugye aki nem eszik rendesen, annak nincs energiája), és valószinüleg lassan is dolgozik. Onnan tudom, hogy panaszolta, 'kedvenc' betanitóm állandóan azt hajtogatja nekik: az idő pénz. Na, és itt elérkeztünk a tegnapi nap poénjához.

Igen, igen, kedvenc betanitómról lesz szó. De mielőtt belevágnék a dolgok közepébe, magyaráznom kell. Szóval, a müszerekre, amiket gyártunk, kell tennünk egy amolyan kupak-félét, amiben rugó van. Rutinos munkatársaim előre belerakják a kupakocskákba a rugókat, és szépen kirakják őket a fémet és a müanyag részt összeolvasztó gép elé (nem tudom a rövid nevét magyarul, bocsi). Hát, tegnap gondoltam egyet, és kipróbáltam, mennyivel könnyebb igy dolgozni (nem sokkal). 'Kedvenc' betanitóm éppen felénk járt, és behozta tonnáit a cellánkba (igy hivjak a kis gyártó részlegeket), hogy megint mindenbe beleüsse az orrát. Na, belém is kötött, közölte, illegális, amit csinálok. Hahaha! Illegális! Miért? Börtönbe kerülhetek érte? Netán kitoloncolnak az országból? Erős volt a késztetés, hogy visszavágjak, de inkább csak magamban kuncogtam, mivel fikarcnyi humorérzékkel sem áldotta meg az élet. Sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak magukon nevetni. Mennyi jó poénról maradnak le! (Persze 'szót fogadtam', nem akrjuk felébreszteni az alvó hárpiát. Ez különben is egy kétszinü, hátad-mögött-árulkodós hárpia, a legveszedelmesebb. Egyik rendes munkatársamra is elment árulkodni, mondván, lassú, máshol a helye. Gonosz banya!)

Ezen kivül más érdekes nagyon nem történt. Meggyógyultam, átpasszoltam a betegséget kedves páromnak. Ja, és vásároltunk, de ez szerintem nem annyira fontos. Van 'új' Totoyánk, 2005ös szép burgundi Corolla, a csotitól megszabadultunk. (Kicist hiányzik...) Holnaptól lesz kanapénk is, a harmadik bútordarab! Haladunk! Az is vörös, karmazsin. Van új fürdőrucim, az is piros. Vörös korszakunkat éljük. :) És repülöjegyre gyüjtök szorgalmasan.

Na, ennyi, meg egy bambi, amint azt kiskoromban szoktuk volt mondani. Ha rugdostok, majd megint irok. :) Lehet, ha néha irnátok megjegyzest, az ösztönözne. Egyszerü, úgy állitottam be, hogy bárki irhasson, csak rá kell klikkelni a 'megjegyzés' feliratra. Remélem, cenzúrára nem lesz szükség! :) Adios Amigos!